2010. február 25., csütörtök

Furminátor

Rég írtam már. Sajnos elég rossz idők vannak errefelé mostanában. Sár és sár mindenütt.

Hogy legyen valami: Sok jót hallottam a Furminátor kutyakeféről, ezért úgy döntöttem kipróbálom én is. Az interneten rá keretem, de a magyar forgalmazónál valami horror árat írtak mellé. A közepes méretű 9.900 forint. Ennyit nem akartam kiadni.

Mivel elég sokszor rendelek Hong-Kong-ból dolgokat, most is megnéztem ez ügyben az E-bay-t. Így találtam meg egy szlovén forgalmazót. Itt 1.500, forintért megkaptam. Szállítással együtt is csak 2.800 forint lett a vége. Az eladó nagyon gyors és korrekt volt.

A február 19.-i rendelésemet ma meg is kaptam, tehát kevesebb mint egy hét alatt meg jött a termék, eredeti csomagban, számlával... .

Este csináltam egy gyors próbát. Első tapasztalataim kedvezőek. A honlapon szereplő kutyafésülés azért irreális szőrhegyeket távolít el, ezt ne várja senki, mivel csalódni fog, de így is elég sok elhalt aljszőrt kiszedett Dugó bundájából. Közben a fórumon jelezték, hogy ha vedlik a kutya bizony szed ki annyi szőrt. Majd meglátom.

Egy kis videón megörökítettem a fésülést, meg a kutyák vacsoráját.


38 megjegyzés:

  1. Megkezdődött Dugó vedlése. Most már rengeteg szőrt szed ki a Furminátor. Nem tudom mi az elve, de lényegesen több aljszőrt távolít el, mint az eddigi keféim és jóval egyszerűbben, gyorsabban.

    VálaszTörlés
  2. Szia Dugó!
    Meg szeretném kérdezni, hogy esetleg meg tudnád-e mondani, hogy kitől tudtad ilyen kedvező áron megrendelni a Furminátort? Nekem egy spánielem van, és a kutyakozmetikában 1500 Ft-ot fizetek azért havonta, hogy a Furminátorral átfésüljék a kutyusomat. Szeretnék egyet venni, de amit a magyar oldalakon láttam 9-10ezerért azt sokallom érte. köszi az infót. Szamóca

    VálaszTörlés
  3. Szia!
    Én licitest vettem az E-bay-n, így elég olcsó volt.
    Én ezt vettem meg: http://global.ebay.com/Furminator_-_medium_68_cm_-_DeShedding/320489298211/item
    Így 3000 forint alatt volt szállítással (fele a postaköltség volt). Eredeti, "dobozos" termék, számlával.

    Most csak fix áras keféi vannak az eladónak (így valamivel drágább). Ajánlom ezt az eladót, nagyon gyors.

    VálaszTörlés
  4. Ja spánielem nekem is van, de sajnos most a budája nincs olyan állapotban, hogy ezt használjam. Mivel egész télen kint lakott dugóval, eléggé elhanyagoltam a szőrápolását :(. ha jön a jó idő, megy a kozmetikába, hogy megnyírják, megigazítsák. Most olyan kis pulis :).

    VálaszTörlés
  5. Szia!
    Köszi a linket, azt hiszem meg fogom rendelni, mert nagyon jó.

    VálaszTörlés
  6. Most láttam Kínában is. Olcsó, csak a vám és ÁFA lehet rájön. Ha valakit érdekel esetleg szóljon.

    VálaszTörlés
  7. Szia Dugó!
    Engem érdekelne egy elfogadható árú FURminator kefe. Hogy lehetne hozzájutni?
    gpontagneskukacgmailpontcom
    Előre is köszi a segítséget!

    VálaszTörlés
  8. Több megkeresés is érkezett a kefével kapcsolatban hozzám. Valakivel leveleztem is ez ügyben, neki mondom, hogy sajnos az otthon gépemmel gondjaim vannak. Egyenlőre a levelezés sem megy, valamint a régi leveleimet sem látom (meg éléggé el is vagyok foglalva), tehát a közös beszerzést egyenlőre halasztom (bízom benne, hogy elolvasod ezt az üzenetet).
    Ha rendeződnek a dolgaim jelentkezem.

    VálaszTörlés
  9. Megérkeztek a kefék. Este mennek majd a mailek (ha lesz időm).

    VálaszTörlés
  10. Engem is érdekelne egy furminátor kefe ha tudsz nekem is küldeni adok egy mail címet:torokzsolt501@gmail.com

    VálaszTörlés
  11. Írtam mailt. Ezeknek elvileg már van tulaja, ha valaki nem jelentkezne, kereslek. Ha többen embernek kell, lehet rendelni később is, de össze kell szervezni, meg a belföldi postázást is meg kell oldani. Nevetséges, hogy itthon sokszorosa a postadíj, mint amiért külföldről légipostával elhozták ide.

    VálaszTörlés
  12. Szia Dugó!
    Engem is érdekelne egy ilyen kefe! Ha van egy felesleges, megvenném én is! :) mail címem: monika1985@freemail.hu
    Szia

    VálaszTörlés
  13. Küldtem mailt, akik kérték ezeket.
    Most kettő van itt nálam, szerintem jelentkeznek érte. Ha nem, ti vagytok az elsők. Hétvégéig kiderül.

    VálaszTörlés
  14. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  15. Zsolt, Mónika: Már nincs nálam egy sem :(. A kefék a mai nappal el is lettek postázva. Elég sokan érdeklődtek. Keressetek mailben, lehet meg tudjuk oldani a rendelést. csuzso@freemail.hu

    VálaszTörlés
  16. Én várom mert a labradorom az brutálisan tud vedleni és elég sokáig (3 hónap). Remélem ez tud majd rajta segíteni, mert a szomszédok már kissé ki voltak akadva a szőrös lépcsőház miatt :D

    VálaszTörlés
  17. Szia!
    én most találtam rá erre a kefére, esetleg tudnál küldeni egy linket,hogy te honnan rendelted?

    VálaszTörlés
  18. Én az e-bay-ről rendeltem. Link van egy fenti hozzászólásban. Ha rákeresel lesz több is. Van még közvetlen Hong-Kongi bolt is, de az e-bay-n most annál olcsóbban láttam (pár dollárral).

    VálaszTörlés
  19. Kimondottan megvagyok elégedve a kefével, a Labradoromból iszonyat mennyiségű elhalt szőrt tudtam ezzel kiszedni, a kefélés után gyönyörű lett a bundája és kimondottan puha tapintású lett.

    VálaszTörlés
  20. Sziasztok!
    Én innen rendeltem meg:
    http://www.expressz.hu/allat_noveny/akvarium_terrarium_ketrec_kalitka_kiegeszito/hirdetes-20907018/
    - nem kell rá várni, azonnal átvehető, van minden méret, és még így is a bolti ár feléért van...
    Mindenkinek csak ajánlani tudom, ez a fésű csodákat művel.

    VálaszTörlés
  21. Igen, így legalább azonnal itt van. Én az utolsót (Medium) postával együtt 4000-ért rendeltem, de szállítás 2-3 hét.

    VálaszTörlés
  22. Szia
    Evelin vagyok
    Tudnál nekem is rendelni?Nem sürgős,amikor esetleg van több rendelésed is.Több befogadott cicám van,biztos jó lenne.
    S-es méret kellene
    evi.hu2@freemail.hu
    köszönöm

    VálaszTörlés
  23. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  24. Szia Evelin!

    Eddig M méretet hozattam, majd megnézem a többit is. Keress meg mailben. Fentebb van a címem.

    VálaszTörlés
  25. Szia!
    Nem emlékszel véletlenül az E-bay-os forgalmazó nevére? Az általad megadott link már nem él, viszont a termék érdekelne.

    köszönöm
    Tamás

    VálaszTörlés
  26. Köszönöm szépen,már rendeltek nekem.Úgyhogy légy szíves ne rendelj.Köszönöm
    Evelin

    VálaszTörlés
  27. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  28. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés
  29. Tímea! Ha olvasod: az e-mailedre nem tudok válaszolni, mivel visszapattannak a leveleim!

    VálaszTörlés
  30. Most rendeltem kefét. Csomagolás nélkül fog érkezni (a szállítás miatt). 2-3 hét mire ide ér. Ha minden rendben lesz eladó (médium) 3000-ért. Keressen akit érdekel.

    VálaszTörlés
  31. Szia Dugó!

    Most találtam ide a blogodra. Engem nagyon érdekelne ez a furminátor dolog, tudok még rendelni nálad? Mennyi az ára most?

    Köszi,ha válaszolsz!

    VálaszTörlés
  32. Szia! Engem is nagyon érdekelne egy furminator kefe! Egy medium és esetleg egy lovak számára is, ha be tudnád szerezni...E-mailem a kövi: evcsi3@freemail.hu. Kérlek ha tudsz válaszolj és ha lenne egy fölös keféd arra vevő lennék! Előre is köszönöm! Evelin

    VálaszTörlés
  33. Szia!
    Nekünk is kellene: szimicsekjanosgmailcom
    Kösznöm! ;)

    VálaszTörlés
  34. Szia!
    Ha lessz megint nálad M-es méretű furminator engem is érdekelne. 3000 Ft. körül jó ár. Írjál légyszi ha összejön a rendelés és lessz egy számomra is.
    Előre is köszi szépen.

    Üdv: Adri
    fulop.adri@citromail.hu

    VálaszTörlés
  35. Kedves Dugó gazdi!Jó a Furminátorod,cuki a Dugód,de rendkívül diszkriminatív vagy a másik kutyuval szemben.Pl.-a másiknak a nevét sem árultad el!-Egyszer nem símogattad meg!Szép,hogy legalább Ő is kapott enni!Egyébként nekem is bulldogom van:ameikai.Megértem,hogy a bulldogunkba "szerelmesek"vagyunk,mint én is meg még sokan mások...de a kis feketét is szeretgesd meg néha! Üdv:Szilvi

    VálaszTörlés
  36. Sziasztok!

    Egyben válaszolok. Ez az egy blog bejegyzés "pörög" csak, ezért ide írok. Sajnos nincs időm bejegyzéseket írni, és ez nem is fog mostanában megváltozni. Minden más gondom van :(.

    A kefét nem forgalmazom!!!! Néha szerzek be másoknak, de ennyi. Tehát általában nincs "készletem".

    Névtelen: a másik kutya neve Néró. Le van írva az egyik (vagy több) blogbejegyzésben. Szeretjük Őt is, de ez a blog nem miatta lett megalkotva. A feleségemet, vagy a gyermekeimet láttad ebben a blogban valahol is? Ez nem azt jelenti, hogy Őket nem szeretném :) Ha érdekel a fiam focicsapatáról szóló honlapom címét átküldhetem neked.

    VálaszTörlés